Ki voltam? - 05.

Sziasztok, megérkeztem!

Tudom, nagyon sokat késtem, de mentségemre legyen mondva, a gépem javítóban volt Pesten, és ma kaptam vissza, és persze, hogy erre volt lementve a következő rész.

Ez a rész egy pöppet rövid lett, de mint mondtam, ezek még nem igazán részek, inkább csak töredékek, és vannak kisebb töredékeim is. Ez például az. Láthatjátok, mér 2001-nél járunk, már csak tizenegypár év, és vége a prológusnak.

Jó olvasást! xXx

2001. szeptember

Lehet, hogy könyörtelenül hangzik, de én ámulattal néztem a 9/11-ről szóló híradásokat. Ilyet akartam Magyarországra is, hogy én nyomozhassak a terroristák után, én hallgathassak ki, hős lehessek, izgalmas lehessen az életem. 

Azt szerettem a legjobban a sulimban, hogy csak egy félévet kellett politikát tanulnom. A harmadik évem első félévét áldoztam fel rá, de be kellett vallanom magamnak, hogy a sok idióta pénzügyis szöveg mellett még élveztem is. Azért azt hozzá kell tenni, hogy mivel bűnügyi nyomozónak tanultam, alap volt, hogy a drog, a gyilkossági, a pénzügyis, a belsős és a politikai nyomozás alapjait is kitanulom, de szerencsére az utóbbiból annyira nem volt sok. 

Így történhetett az, hogy amikor a híreket néztem, a két Boeinget ahogy belecsapódnak az ikertornyokba, rögtön tudtam: ezek után légitársaságok fognak tömegesen bezárni, az utazási kedv csökken, Amerika csinál magának egy új szakszervezetet, hogy mindenre legyen, én pedig levehetem a WTC-t a turista-látványosságok-amelyeket-meg-akarok-nézni listámról. 

De ez a szeptember nem csak emiatt maradt meg. Hanem mert a harmadik évemet kezdhettem a főiskolán, és tartottam a hátam. Edzettem, harcoltam, hősiesen nem dobtam ki a taccsot a boncolásokon, a hullaszemléken, és nem nyaltam be senkinek. 

- Tudod, Kitti, én már sok ronda ügyet láttam, és biztos vagyok benne, hogy te is sokat fogsz még látni. Tudod, hol képzellek el? Vezető nyomozóként valahol. Nem irodista főnökként, hanem valami olyan vezető helyen, ahol egyszerre mehetsz terepre, kiélheted magad, és parancsolhatsz. A sorozatok rendőrnői, már megint! Látom magam előtt, ahogy kávéval a kezedben sétálsz le a helyszínre, utasítgatsz embereket, és ők szót fogadnak neked, majd besétálsz az irodába, és mindenki ámulattal néz rád. Ez leszel te, Kitti. Én tudom. Ne! – mondta, amikor látta, hogy nyitom a szám – Ne mondd, hogy nem. Kitti, én tudom. Sok embert ismerek, és te tipikusan az vagy, aki oda fog jutni. És tudod, honnan? A szemedből. Ez a tekintet, ahogyan hallgatsz, és mindent elraktározol magadban. A következő pillanatban a pillantás, amire a bűneimet vallanám be neked. Aztán jön az erős, méltóságteljes oldalnézés, a flegma villanás a szemedben. Az emberek szemében látom, mennyire lesznek jó rendőrök.

- Be vagy tépve. – nevettem fel hitetlenül.

- És akkor, ha igen? – kérdezett vissza, de tudtam, hogy nem drogos, csak azért mondta, hogy bizonyítsa, még úgy is igaza lenne, ha éppen úgy húsz pirula Lude-t nyomott volna be. – Mit érsz vele, ha úgy is tudod, hogy így lesz? Látom a szemedben! Ott a kétkedés, az akarat, minden ami ehhez a munkához kell. Hidd el, másra sincs szükséged, csak a tekintetedre, és aki számít, aki nem, félreáll. Ránézel, és önmaga adja fel a grabancát. Minden a szemben dől el. Meg persze agyban, de az agykontrollt akárki megtanulhatja, akárki az elméje ura lehet. De a szem, az nem változtatható. Azzal születni kell.

- Ez a „születni kell rá” dolog nem nyugtat meg. Mi van, ha én valamire nem születtem, amire csak születni lehet?

- Mire akarsz születni? Ezt kell megválaszolnod magadnak, aztán döntsd el, születtél-e rá. Kitti, nem lennél itt, ha nem bíznék meg benned, abban amit teszel, abban, amit tenni fogsz. Olyan rendőr leszel, hogy akármi disznó dolgot csinálsz, nem rúgnak majd ki, mert szükségük van rád. Ennek a mocskos világnak szüksége van egy Törpényi Kittire, aki a szemük közé köphet röhögve, miközben ebből semmi baja sem származik. És én ezt tudom.

- Te tudod. De én nem. – nevettem fel. – Akkor most elmondom, én hogy érzem. Jellemtelen vagyok, sem végleges, sem semmi, mindig mást akarok. Nincs stílusom, nem vagyok egyfajta. Akárki tudnék lenni. Ha azt mondanád, most éppen angol arisztokratát játsszak, akkor elhitetem veled, hogy amit teszek az jó. De ha éppen azt mondod, hogy az ellenkezője legyek, simán veszekednék saját magammal. Az tudok lenni, akit mondanak, és ez zavar. Egyvalaki akarok lenni.

- Kitti, ez a legcsodásabb tulajdonság, amivel csak meg lehetsz áldva. Lépj ki a szerepedből, pihentesd Kittit, legyél valaki más. Hidd el, ez a szakma túlélési módszere. Sokan akarnak így születni. Sokan akarnak szinte skizofrén módon gondolkodni. – jó is volt, hogy így fejezte be, mert ha még egyszer azt mondta volna, hogy én erre születtem, kitekertem volna a nyakát, hogy nem, én a szerencsétlenségre születtem – akárhogy is felvidított és meggyőzött.